Anna első gyermekként 40. hétre, napra pontosan, természetes úton született. Szép, háborítatlan születése volt. Nagy volt az öröm a családban.

6 hetesen a kötelező csípő- és koponya szűrésen közölték a szülőkkel, hogy agykamra tágulatot látnak az ultrahanggal. Javasolták az MRI vizsgálatot egy pontosabb diagnózis érdekében.
Sajnos beigazolódott a felvetés, miszerint az agy több területe eltérően vagy hiányosan fejlődött: fő diagnózis egy ritka agyi fejlődési rendellenesség, a polymicrogyria. Ez az elváltozás szinte az egész agyra kiterjed, továbbá részlegesen fejlődött ki a két agyféltekét összekötő idegrost, a corpus callosum, de szerepel még az MRI leleten a Septum Pellucidum agenesia és a hippocampus malrotáció is.

Az MRI alapján azt feltételezik, hogy Annát még magzati korban, az első trimeszterben érte valami behatás: Az édesanyja vészes terhességi hányása miatt a kórházban egy „C” veszélyességi besorolású gyógyszert kapott beleegyezése nélkül, pont abban az időszakban, amikor a magzat agyfejlődése zajlott. Továbbá van gyanú arra vonatkozóan is, hogy genetika a kiváltó ok, bár a 15 év alatt itthon és külföldön elvégzett vizsgálatok egyike sem mutatott eltérést.

„Borzasztó érzés volt, megsemmisültünk, amikor az orvos még az MRI vizsgálat alatt, – miközben a kislányunk altatásban a gépben az üvegfal mögött feküdt- sorolta a diagnózist. „Megnyugtatásképpen” annyit mondott még: ” anyuka, Anna nem lesz olyan okos, mint a társai és nem tud majd beszélni”.
Anyaként elkeseredés, bánat, félelem, önhibáztatás, düh és hasonló érzések kavarogtak bennem miközben tudtam, – ismerve magamat – sosem fogom feladni, küzdeni fogok, mert miért ne mi lehetnénk az az egy kivétel?

Az édesanya nem adta fel már 6 hetesen meg is kezdték a munkát a Dévény terápiával, aztán jött minden létező terápia, kezelés sorban, amivel egy sérült gyermek csak találkozhat az útja során. Minden lehetőséget megragadtak, időt, energiát és pénzt nem kímélve. Az orvosok az évek során mindig elismerően nyilatkoztak, hogy milyen jó állapotban van Anna.

Sajnos mégis elérkezett egy pont a hosszú út, és munka után, amikor a szülőknek be kellett látniuk, hogy a manuális terápia, mozgás terápia mellett egyéb fejlesztő terápiákra már nincs szükség, az időközben kialakult epilepszát pedig gyógyszeres terápia tartja kordában.

Anna kamasz nagylány lett, ezért inkább olyan lehetőségek után kell nézniük, amikben kiteljesedhet, amikben ki tudja magát fejezni (tánc, lovaglás, művészet terápia), boldog lehet, önmaga lehet, hasznosnak érezheti magát, nem frusztrálódik és nem utolsó sorban az önellátásra neveli őt.

Elfogadtuk sok év küzdelem után, hogy Anna valóban „más” és valóban nem fog beszélni már, de mindezekért kompenzál minket a finom, kedves lénye, a kisugárzása, az a hihetetlen nagy érzelmi intelligenciája, ami benne lakozik. Minden nap tanít minket. Nincs betegségtudata, tűr, elfogad mindent, ami vele történik. Kiváltságosnak érzem magam, hogy engem választott anyukájának. Tudom, hogy nem véletlen! Hosszú és göröngyös utat tettünk meg 6 hetes kora óta, de hisszük, hogy az út hátralevő részében már csak a könnyedség, vidámság, boldogság lesz útitársunk és megtaláljuk Annának mindazt, amire a legjobban szüksége van.

Segítsünk együtt Annának és családjának, hogy megteremthessenek közösen egy boldog és biztonságos életet ennek a csupaszív édes kislánynak.