Vencel egy életvidám, mindig mosolygós kis 1,5 éves fickó, akiről senki a világon meg nem mondaná, hogy bármilyen egészségügyi problémája van.
Sajnos ez egyelőre csak a látszat.
Vencel egy várandósság alatt nem felfedezett, súlyos komplex szívfejlődési rendellenességgel, nagyértranszpozicióval érkezett a világra. Teljesen egészséges babára számítottak a szülők, hiszen semmi jelét nem mutatta a méhen belüli állapota annak, hogy bármilyen problémával is számolniuk kellene.
Szülés után pár órával elszállították Debrecenbe, és telefonon érdeklődhettem utána. Tisztán emlékszem arra a pár sokkoló mondatra a telefonban, és az első zsigeri reakciómra, ami az volt, hogy elismételtem a kisfiam nevét az orvosnak, és kértem, hogy róla adjon tájékoztatást, mert biztosan összekeveri valakivel. Kedves hangon közölte, hogy Ő bizony erről a babáról mesél. Rettenetes érzés volt, úgy éreztem zuhanok. Később persze ahogy jobban tájékozódtunk a férjemmel, valamelyest megnyugodtunk, hisz minden fronton azt az információt kaptuk, hogy ez a szívhiba rendkívül jó műthető, és a kis páciensek nagyjából 3 hét felépülés után teljes életet élhetnek.
Számunkra a forgatókönyv másként alakult.
11 naposan elvégzett nyitott szívműtét rendkívül komplikáltra és hosszúra nyúlt, az orvosi prognózis nem volt bíztató, úgy tűnt hogy Vencelt nem tudják megmenteni.
Vencus másként gondolta ezt.. Küzdött és nyert 😊 és azóta is a gyönyörű mosolyával ajándékozza meg nap mint nap a szüleit.
Nagyon sok beavatkozáson túl van, köztük a legjelentősebbek a három nyitott szívműtét, és jelenleg is egy negyedik várományosa. Mindhárom szívműtét életmentő beavatkozás volt, jelenleg amire várnak egy tervezett műtét, aminek a sikerességében maximálisan bíznak és hisznek. Vencel jelenleg még szívelégtelenség állapotában van, jó reménységgel ez a műtét áttörést hozhat ebben, és végre az orvosok is kijelenthetik, hogy a kis harcos a gyógyulás útjára lépett.
Hosszas, 10 hónap kórházi tartózkodás után, közel egy évesen még csak megfordulni tudott amikor hazaérkeztünk tavaly december végén. Azóta az aktív dévény tornának, fejlesztéseknek, és a két motiváló nagytesónak köszönhetően nagyon jelentős fejlődésen ment keresztül.
Egyelőre az alváshoz lélegeztetésre szorul, és szondán keresztül táplálható. Szülei bíznak benne, hogy idővel ezektől is megválhatnak.
Szívünk vágya, hogy olyan terápiás lehetőséget találjunk, ami segíti őt ebben.
Szülőként úgy érezzük, a feladatunk, hogy számára minden lehetőséget megadjunk és kihasználjunk annak érdekében, hogy hosszú, teljes és boldog életet élhessen.
A család számára mint érzelmileg, mint anyagilag megterhelő volt az elmúlt időszak. Az édesapa minden héten látogatta őket a kórházban és a legkritikusabb időszakokba pedig végig velük volt.
Segítsünk együtt Vencelnek és családjának, hogy megteremthessék fiúknak a boldog és biztos jövőt!