A focibajnokság megnyerése után, egy 2021-es nyári napon a 17 éves fiatal Thuróczy Áron a barátaival a Körös-partra sietett, hogy együtt ünnepeljenek. Áron a vízbe ugrott, de a feje nekicsapódott egy víz alatti tárgynak, melynek következtében azonnal lebénult. Egy hosszú kezelést követően Áron egyre jobb fizikai állapotban van és mindent megtesz annak érdekében, hogy a felépülése minél sikeresebb legyen. Bár a mindennapjai megváltoztak minden erejével azon van, hogy teljes életet élhessen. Életét a barátai erős lélekjelenlétének és talpraesettségének köszönheti: – A baleset óta már két gerincműtéten is áteső Áronra hosszú és komoly küzdelem vár, hogy újra teljes életet élhessen. De izomzata kemény munkával fejleszthető, a keze egyre ügyesebb, és reméljük, a lábát is tudja majd használni, és hamarosan talpra tud állni. Ám addig a feltehetően évekig tartó rehabilitáció, a speciális eszközök beszerzése és a családi ház akadálymentesítése súlyos milliókat emészthet fel.
Áron a balesete óta leérettségizett, sportol és mindennap tesz azért, hogy újra teljesen életet élhessen.
„Csak annak van végleg vége, amit magadban feladtál!”
Segítsünk együtt Áronnak megvalósítani legnagyobb álmát.