Döme egy 2 éves kisfiú, aki veszélyeztetett terhességből született a 28. héten, sürgősségi császármetszéssel. Mindössze 990 grammal és 38 cm-rel jött a világra. Magzati korban oxigénhiányos állapotba került, és a születését követően egy ideig lélegeztetőgépen volt. Enyhe fokú bronchopulmonalis dysplasia (BPD) miatt 10 hetes koráig oxigénre volt szüksége. Koponyaultrahang során derült ki, hogy II. és III. fokú agyvérzést szenvedett el, majd kéthetes korában Enterococcus szepszis miatt újra lélegeztetést igényelt.
Családja közel négy hónap küzdelem után vihette haza a kórházból, ahol két testvére már nagyon várta.
Döme számára a kezdetektől nehézséget jelent a nyelés. A nyálát is nehezen nyeli, emiatt folyamatos szívást igényel, és szájon keresztül nem táplálható. A szívógép nélkül a család sehová nem tud menni, és ezt a helyzetet tovább nehezíti erős refluxa, amely gyakori hányással jár. Eleinte orrszondán keresztül táplálták, majd 5 hónapos korában gasztrotubust kapott, amit nemrég buttonra cseréltek. Látás- és hallásproblémákkal is küzd. Most töltötte be a 2. életévét, de pszichomotoros fejlődése minden területen elmarad. Genetikai vizsgálatai jelenleg is folyamatban vannak.
Döme több fejlesztésre is jár: Budapesten a Korai Fejlesztő Központban heti rendszerességgel gyógypedagógián és gyógytornán vesz részt, emellett Pfaffenrot terápiát és logopédiát kap, ahol a száját kezelik. Most próbálják ki nála a neuro- hidroterápiát is.
Annak ellenére, hogy Döme sok megpróbáltatáson ment keresztül, egy nagyon mozgékony, jókedvű kisfiú. Gurulva közlekedik, és bár még nem tud ülni, próbálkozik a négykézláb helyzettel, és mindent megtesz a fejlődésért. Gőgicsélve és gagyarászva fejezi ki érzéseit, akaratát.
Döme szüleinek legnagyobb vágya, hogy megtanuljon nyelni, és a lehető legteljesebb életet élje, amit a rehabilitációk és fejlesztések révén érhet el.
Segítsünk együtt Dömének és családjának, hogy ez a cél valóra válhasson.