L. Nárcisz és családja

Nárcisz 2006.08.13-án született. 8 hónaposan az elmaradt mozgásfejlődése miatt kivizsgálásra került sor, ahol SMA1 betegséget állapítottak meg nála. Ez egy genetikai eredetű izomsorvadás, ami az orvostudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de szinten lehet tartani. 7 évesen Nárcisznak gégemetszése volt, ennek ellenére a gégekanüllel megtanult beszélni.
F. Véda és családja

Véda 36. héten született sürgősségi császárral, nem észlelt terhességi toxémia miatt. A méhben oxigénhiány lépett fel, és a születése után a 6. napon sajnos az agyállományt is érintő agyvérzést kapott
C. Hanna és családja

Születése óta küzdelem az élete a most 7 éves Hannának. A kislány az anyaméhben vesevéna trombózist kapott, a születésekor pedig 3 agyvérzést, ehhez jött még az agyi bénulás és az epilepszia. Azt mondták az édesanyjának, hogy szobanövényként fog vegetálni a gyermeke. Az orvosok gyakorlatilag lemondtak róla, de az anyukája, a család nem adta fel.
A. Krisztián és családja

Krisztiánnak hét és félévesen derült ki, hogy Ducheinne-féle izomsorvadásban szenved. Én már 5 évesen láttam, hogy valami nem jó. Nem tudott lépcsőzni, leguggolni, mászni és alig tudott megtenni pár métert egyedül.
Hiába vittem a körzeti orvoshoz, azt mondták lúdtalpas meg izomletapadása van! Két évet elvettek az életünkből.
V. Máté Ákos & családja

Ákos 2021. szeptember 5-én született, 31 hetesen,koraszülöttként. Így már élete első
pillanatai is küzdelemmel teltek. Második napján súlyos agyvérzést szenvedett, ami hosszú rehabilitációs időszakot indított el. Három hétig a Margit Kórház újszülött
osztályán voltunk vele, mielőtt hazavihettük, és kezdetét vette az azóta is tartó intenzív terápiás kezeléssorozat.